Tóth Imre lelkipásztor üzenetei

HITVALLÁS - A TV Eger felvétele (YouTube)

PRÉDIKÁCIÓK (mp3 lista)


"Boldog ember az, aki hallgat rám,..
Mert aki engem megtalál, az életet találja meg
és kegyelmet nyer az Úrtól."


(Példabeszédek könyve 8, 34a, 35.)

 



Fekete Istvánnak van egy megható novellája egy kisfiúról. Rossz jegyet kap ez a fiúcska és elhatározza, hogy mire a szülei hazaérnek világgá megy. Vétkesnek érzi magát, nem tud és nem is akar a szülei szemébe nézni, mert elbukott.

Viszontagságos utakat jár be, sok tapasztalatot szerez. Fázik, éhezik, komoly kérdések gyötrik, melyekre keresi a választ. Mikor már teljesen kimerül és elveszíti a reménységét, egyszer csak maga előtt látja az édesapját.

Az megragadja a fia kezét és csak ennyit mond neki: Gyere kisfiam, hazamegyünk!

Ebben a novellában és ebben a fontos mondatban benne van az első Adventnek és Karácsonynak a története. Isten elindult az ő gyermeke után.

Isten elindult az egész emberiség megmentésére. Isten szólt, kereste a kapcsolatot az emberrel. Szólt sokféle módon: szelíden vagy keményebb hangon. Szólt a próféták által, majd az utolsó időben szólt az ő Fia által. Hogy megértsük, egészen alkalmazkodott hozzánk. Az Isten emberré lett Jézus Krisztusban, vagyis azt az emberi nyelvet kezdte beszélni, ami a miénk, azért, hogy megértsük.

Szólt és szól ma is, keresi az embert, keresi a saját képére teremtett gyermekeit.

Állítólag az ókori bölcs Diogenész azt cselekedte, hogy fényes nappal, fáklyával a kezében járta a zsúfolt piactereket és belevilágított az emberek arcába és ezt kiáltozta: Keresek egy embert, hol van egy ember?

Isten nem fáklyával a kezében és nem ilyen megalázó módon, hanem a Világ Világossága által jött megszólítani és megtalálni bennünket. Isten ma is szól, ma is keres minket. Mondhatja valaki: én még nem hallottam, hozzám még nem szólt.

Igen, mert a meghallásnak feltétele van. Nekem el kell hallgatnom, ha Ő beszél. Legfőképpen pedig csendben kell lennem ahhoz, hogy meghalljam az ő hangját. Látásom szerint túl hangos az Advent, túl zajos a világ.

A mai kor embere a felgyorsult, zajos világban Isten szavát nehezen tudja meghallani.

Be kell zárkózni, el kell csendesedni, időt kell adni magunknak, hogy ez megtörténhessen. Advent idején az elcsendesedésre, Isten befogadására kellene törekedni.

Életem egyik legszebb karácsonyát a katonaságnál Lentiben, a zalai dombok között éltem meg.

Téli éjszakában, nagy hidegben, hófödte tájon, egy hatalmas erdőben lévő őrtoronyban történt ez. Egyedül, szeretteim nélkül, finom ételek hiányában, ajándékok nélkül töltöttem ezt a karácsonyt. Csak egy könyv volt nálam egy újszövetségi Szentírás, amelyből pislogó zseblámpa fényénél olvastam az adventi és karácsonyi történetet. Hatalmasan szólt az Isten hozzám azon a téli éjszakán és én boldog voltam minden kedvező körülmény és külsőség nélkül. Ez volt számomra a legnagyobb ajándék.

Szívem szeretetével kívánok kedves Mindnyájatoknak ilyen boldog Adventet és Ünnepet! Kívánom, hogy találjátok meg az igazi örömöt és az igazi életet!

Mert "Boldog ember az, aki hallgat rám. Mert aki engem megtalál, az életet találja meg és kegyelmet nyer az Úrtól"…
 
Ámen.

 

Elhangzott: Egerben, 2016.dec. 04.-én, Advent 2. vasárnapján a Dobó-téren.

 

 


 

„Terjed e  tűz az egész Föld  színére hirtelen,

  Fú e szél s hatalmat vész, Ahol akar, szüntelen,

  Lelkesíti sorsosit, Szentel  és  világosít”

                                                     375.ének 6.v.

                

Felülről kapott ajándék!

 

Egy 9 éves fiúcskáról  mintázott  szobor előtt  földbe  gyökerezett a lábam a Csongrád  megyei  Nagymágocs  csodálatos  kastélyának  márvány  kápolnájában. Csak álltam és nem tudtam  levenni  róla  a tekintetemet. A gróf  Károlyi Imre  elhunyt  fiáról Tiborkáról  mintázta márványba  a  szeretett és  elveszített  fiú  teljes  alakját  egy olasz  mester. Az  arcát figyelem. Úgy odaragasztott, hogy  meg sem  birok mozdulni. Eláll a lélegzetem. A szobor él.

Ragyognak a szemei, gyermeki  mosoly ül az arcán. Bizonyára  ide járultak drága  szülei  fájdalmukban  napjában  többször is.

 

Elképzelem, hogy  a mester  ormótlan  kövek között járkál. Rá-rá pillant  egyikre-másikra. Lehajol, megtapogatja  azokat. Továbbmegy  és  keresi  a legalkalmasabbat. Egyszer csak  felkiált és megnyugszik: ez lesz az !Ez jó lesz. Küldi a munkásokat és azok  viszik a megtalált élettelen  követ a műtermébe. Elkezdődik a munka. Kezdi  nagyolni  vésőjével és kalapácsával. Ahogy  telnek az órák a napok és a hetek,  egyre formálódik az alak. Majd  sok-sok verítékes  munka után  elnyeri  végső formáját. Tűnődöm tovább és csodálkozom. Miként lehetséges ez?  Egy holt, hideg  kőből egy  mosolygós „élő” arc? Arra gondolok, ha hozzáfognék  én magam is és nem ott reped a kő ahol  szeretném, dobhatnám el. Aztán  hozathatnám a másik követ, majd újabbakat. Nem , ez lehetetlen. Végigfut  rajtam a gondolat. Ez  adomány. Ilyenre csak kevesen képesek. Csak azok, akik kapták.

 

Ez a Szentlélek ajándéka!

 

Majd  más  alkalommal  egy vak  zongorista  játékát  hallgatom. Valaki  elmondja róla. Soha nem tanult  zenét. Így született. Egyszer  csak odaült a zongorához és játszani kezdett. Tökéletes  harmóniává állt össze a dallam. Tudós zenészek kezdték vizsgálgatni a játékát. Nem  tanult összhangzattant és mégis  minden tökéletes. A riporter  kérdezi  tőle. Honnan  van ez a tudás? A szerény  fiatalember  válasza  ez: Kaptam. Kaptam  felülről.

 

 A Lélektől van.

 

Valóban, „ Fú e szél  s hatalmat vész, ahol akar, szüntelen.”

 

Vissza  gondolok  gyermekkoromra. Ülök a  Sarkad – Újteleki  templomban és hallgatom  szeretett  lelkipásztorom  szavait. Pünkösd van. Áradnak  a mennyei  gondolatok és én hallom és értem. Nekem és hozzám szólnak. Nem tudom levenni  róla  a tekintetem. Minden  szavát igaznak  gondolom. Unokatestvérem ül mellettem, zavar  mocorgása. Valamivel  elfoglalja magát, nehezen  telik számára az idő. Nagyokat  sóhajt, Jó lenne már  hazafelé indulni…

Elhangzik az Ámen. Olyan kár hogy vége!

 

Arra  gondolok, milyen soká  lesz  újra  vasárnap?

 

Látom  magam előtt Isten  szent  embereit. Hallják a szót  és  írják  fáradhatatlanul. Csak el ne vesszen  belőle  egyetlen  betű sem. Megszűnnek   vágyaik és kívánságaik. Elfelejtik  magukat, hogy ők is vannak, hogy mit is szeretnének. Csak  írnak és írnak. Valami hatalmas  Erő  rájuk telepedik,  megragadja  értelmüket  és  fogva  tartja  őket.

 

Milyen  jó, hogy  nem lázadtak  fel, hogy  nem  akartak  könnyíteni  magukon!

Eggyé váltak  azzal  amit  hallottak, amit súgott nekik a Lélek.

 

Sok-sok millióan  hajolhatunk  e  leírt  Szavak  fölé. S kapjuk belőle a lelkesítést  a biztatást a vígasztalás az örök élet  beszédét.

 

Terjedt a Tűz és  emberek  változtak és újultak meg !

 

Fú a Pünkösdi  Szél  ma is. Eloszlatja  homályos elménknek tudatlanságát, enyhíti  szívünknek szomorúságát. Szentel  és világosít.

 

Jöjj Szentlélek és  taníts minket, hogy  hálaadással megköszönjük az Isteni Lélek kiváló ajándékait és  vallhassuk:  dicsőség  néked   Krisztus !

 

                                                                Szeretettel:  Tóth Imre / lelkipásztor

Forrás: reFORRÁS